Talán bele sem gondolunk, hogy egy színház is lehet vállalkozás. A támogatás nélkül működő, tabutémákat színpadra állító, elgondolkodtató, párbeszédet kezdeményező és közösséget építő Loupe Színházi Társulás ráadásul rentábilis is. Ám, mint az egyik alapító-tulajdonosától, Lengyel Tamástól megtudtuk: művészeti profilú céget vezetni sem kihívásoktól mentes.

Négyfős csapatuk első előadásának – Dennis Kelly: Árvák – bemutatóján a produkciós cég közölte, nem vállalja a műsoron tartását. A művészek elkezdtek gondolkodni, hogyan tudnák maguk hirdetni és értékesíteni az előadást. „A Radnóti Színház akkor még létező, Tesla Labor nevű, 170 férőhelyes játszóhelyén próbálkoztunk” – idézte fel a néhány évvel ezelőtti eseményeket a filmekből és televíziós sorozatokból is ismert színész. Hamar kiderült, ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak az állami támogatásokkal fenntartott színházi piachoz,nagyobb nézőszámra van szükség. „Amikor már egy nagyobb nézőtéren is sikerült 5-6 előadást megtölteni, arra gondoltunk,lehet, hogy ez máshogy is működne” –érzékeltette a vívódásaikat. Későbbi tulajdonostársával, Horváth János Antal rendezővel táblázatokat kezdtek gyártani, amelyekkel azt igyekeztek kiszámolni,milyen nézőszám mellett tudják alacsonyabban tartani a jegyárakat. „Kijött a 300, a Facebookon kiírtam, hogy ilyen méretű színháztermet keresünk. Befutott pár ajánlat, de egyik sem volt igazán megfelelő. Az Art is Business (a vállalati, a magán- és a művészeti szféra találkozási platformja – a szerk.) azonban meghívott, hogy befektetők előtt mutassuk be a terveinket. Így jutott el a hírünk a Marczibányi térre, ahol az igazgatónő, Vámos Ágnes éppen frissíteni szerette volna a művelődési központ színházát” – a folytatta a kezdetek felidézését a korábban a Vígszínházban, a Radnóti Miklós Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban is játszó, 2017-től szabadúszó színész. Az első évadban kaptak négy alkalmat egy új előadásra. Ennek költségeit az Árvák bevételéből fedezték. Tartottak még egy „próbaévet”, mielőtt megalapították a művészeti céget. A 2023-24-es évadban aztán már három – a Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá, A kezdet/vége, valamint a Lányok, fiúk – előadást készítettek el. „Kicsit korábban a fejembe vettem, hogy csinálok egy önállóest-sorozatot, amellyel elkezdem járni az országot. Ehhez megpróbáltam saját infrastruktúrát kiépíteni: jegyértékesítési felülettel, szervező- és marketingcsapattal kezdtem dolgozni. Az működni látszott, ezért az ott megszerzett tudást, illetve a bevált embereket átmentettük a Loupe-ba. Egyre inkább meggyőződtünk arról, hogy bizonyos feltételrendszerben egy magánszínház létrehozható és üzemeltethető”– tette hozzá.

Művészi táblák

„Jánosnak művészi elképzelései voltak és vannak: tabusított témákat érintő, szórakoztató színházat szeretne csinálni. Engem ezen túl az is érdekel, hogyan lehet ezt gazdasági vállalkozás formájában üzemeltetni” – mondta Lengyel Tamás,hozzátéve, hogyvolt is némi ilyen irányú tapasztalata. Pár éve ugyanis – a Jászai Mari-díjáért kapott összeget is befektetve – egy színészkereső adatbázist létrehozó startup üzemeltetésében is részt vett.

„Megpróbáltuk megvizsgálni, hogyan tudja egy előadás kitermelni a következőt, majd akár nagyobbat is. A nézőszám maximalizálására, a szereplőkre és a jegyek árára fókuszáltunk. Úgy gondoltuk, ez a hármas kiadja, hogyan tudna egy független színház életben maradni, illetve azon is gondolkoztunk, miért választanak minket a nézők.” A tervezéshez kértek segítséget, és, mint fogalmazott, az Excel-táblák legutóbbi frissítésénél is kiderült: „ez sem úgy van, ahogy »Móricka elképzeli«, nem elég egymás mellé rakni a számokat, a plusz-mínusz és az osztás-szorzás jeleket, ez is egy művészeti ág, amellyel csodákat lehet csinálni” – jegyezte meg.

Az, hogy működőképes a vállalkozás, akkor tudatosodott bennük, amikor a Becsapódás című darab nyereségéből létre tudták hozni a következőt. „Március 12-én volt a bemutató, már májusban láttuk, hogy oda fogunk érni. Játsszuk szeptemberben, októberben, így novemberre minden számlát ki fogunk tudni fizetni. A tavalyi évad végén úgy éreztük: mindez talán nem véletlen, a megfelelő témaválasztás, az országosan ismert színészek és a Marczibányi tér támogatása valami olyan kombót ad, ami érdekli az embereket” – mondta. Ekkor már látszott, milyen nézőszám mellett„hozható ki nullára” egy-egy bemutató. „Idén már magasabb fokozatra kapcsoltunk, talán lehet azt mondani: professzionális színházzá váltunk. A repertoárunk mérete, a Titkosszolgák című darab, noha kisebb infrastruktúrával, szűkösebb anyagi lehetőségekkel készült, már megjelenésében is olyan, mint egy államilag támogatott színház előadása. A műsorszervezésünk is közelíti a kőszínházakét: azok nagyjából 33-at játszanak egy hónapban, nekünk februárban 26, márciusban 28 előadásunk volt. Ez szerintem azt igazolja, hogy működik az elképzelésünk” – összegezte a Rádiókabaréban is rendszeresen fellépő művész.

Egyedi működési modelljük szerint a „színházcsinálásban” minden résztvevő vállal kockázatot. Nincs fix fizetés és próbapénz, a szereplők a nettó árbevételből részesednek. „Ez sokkal korrektebb, mint ahogy más színházak működnek. Ott mindig van egy ember, aki meghatározza, kinek mennyit ér a munkája, és a körülményektől függetlenül mindenki annyit kap. Ha holnap beüt egy újabb járvány, és megint csak a nézőtér felére ülhet közönség, nekünk nem kell magyarázkodni, miért csökken a fellépés díja, viszont, ha emelünk a jegyáron, az a színész bérezésében is megjelenik. Amikor egy színészt felkérünk, elmagyarázom, hogy semmire nincs garancia. Leírom az előző évek tapasztalatait, az átlagárat és nézőszámot, amiből el tudja dönteni: szeretné-e vagy sem – osztotta meg a társulat produkciós vezetője.

A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz! 

Tovább