Mit jelent ma gondoskodó vezetőnek lenni? Hogyan lehet egyszerre emberségesnek, üzletileg sikeresnek, mégis rugalmasnak maradni a folyamatosan változó gazdasági környezetben? Interjúnkban Semsei Rudolf elismert magyar vendéglátóipari vállalkozó mesél arról, hogyan válhat egy cég a társadalmi felelősségvállalás, az emberi kapcsolatok és a fenntarthatóság bázisává. Szó esik vízióról, csapatépítésről, digitális detoxról és arról is, miért fontos megtanítani a fiatalokat álmodni.

Mit jelent számodra a „gondoskodó vállalkozó”, „gondoskodó vezető” s hogyan jelenik meg ez a szemlélet a saját életedben és vállalkozói működésedben?

Számomra a gondoskodó vezető olyan, mint egy szülő: figyelmes, törődő, következetes, példamutató és támogató. Nemcsak irányt kell mutatnia, hanem folyamatosan figyelnie kell a csapata képességeit, és támogatnia kell őket a fejlődésükben. A vezetés számomra egyfajta támogatói szerepet jelent, amelyben a kollégáimat folyamatosan „táplálni”, inspirálni kell. Nálunk minden évnek van egy jelszava, amely meghatározza teljes cégcsoportunk filozófiáját.

Tavaly a „Fejlődés”, idén a „Kedvesség” ez a jelszó. A fejlődés kapcsán fontosnak tartottam, hogy a szakmai képzések mellett az emberi kapcsolatokra, az egészségfejlesztésre és az egyéni feltöltődésre is nagy hangsúlyt fektessünk. Kollégáim számára céges ingyenes orvosi vizsgálatot hirdettünk meg állapotfelméréssel és kedvezményes laboratóriumi vérvétellel, egészséges életmóddal kapcsolatos versenyeket és közös szabadidős programokat rendeztünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a vezető szeresse és értékelje a kollégáit, mert a szakmai tudás önmagában nem elég: a „kémia” és a megfelelő emberi kapcsolatok nélkül nem működik jól egy csapat.

Törekszünk arra is, hogy a munkavállalók otthon érezzék magukat, és ezt olyan apró gesztusokkal is igyekszünk támogatni, mint például a közös születésnapi villásreggelik az adott hónapban született kollégákkal, céges gyereknap és Mikulás ünnepség, vagy akár a gyerekeknek küldött ajándékcsomagok. Ezek mellett a társadalmi felelősségvállalást is a gondoskodó vezetés részének vallom: kollégáim bevonásával és aktív részvételével rendszeresen szervezünk jótékonysági gyűjtéseket és támogatjuk a rászorulókat.

A gondoskodásnak sok aspektusa van, de az egy fontos kérdés, hogy a kapott támogatást a csapat is képes legyen jól fogadni és használni. Milyen szempontok alapján választod ki a munkatársaidat, különösen a csapatjáték szempontjából?

A csapatjáték az egyik legfontosabb tényező számomra. Fontos már a legelején tisztázni és megérezni, hogy valaki képes-e csapatban játszani, mert az erre képtelen emberek szétzilálhatják az egységet. A már említett kémia a kollégák között is elengedhetetlen, főleg egy olyan munkahelyen, ahol sok kreatív és együttműködést igénylő feladat van. Tapasztalatból mondom: vannak olyan esetek, amikor hiába adunk támogatást, az emberek nem élnek vele. Ilyenkor el kell fogadnunk, hogy nem mindenki reagál ugyanúgy a lehetőségekre, és inkább azoknak kell örülnünk, akik aktívan tudnak élni a felkínált esélyekkel. Ők viszik előre a csapatot.

Az átkeretezés vagy a növekedési szemléletmód mennyire fontos vállalkozóként, különösen a mai, kiszámíthatatlan piaci helyzetben?

Nagyon is fontos! Az egyik legnagyobb erősségünk mindig az volt, hogy nyitott szemlélettel közelítettünk a kihívásokhoz. Több vállalkozást is elindítottunk, és a sikerük sokszor azon múlt, hogy reálisan felmértük a helyzetet, és nem ragaszkodtunk mereven az eredeti terveinkhez. Amikor például egy projekt nem úgy alakult, ahogy reméltük, nem estünk kétségbe. Ehelyett átgondoltuk, mit lehet másként csinálni – új keretet adtunk a helyzetnek, új stratégiát dolgoztunk ki, és kerestük azokat az irányokat, ahol lehetőség van a fejlődésre. A Dobay cukrászda jó példa erre. Kezdetben egy hagyományos cukrászdaként működött, de hamar láttuk, hogy ez a modell nehezen érvényesül a mai piacon. Ekkor jött az ötlet, hogy ne csak süteményeket adjunk el, hanem egy élményt is. Ezzel újrapozicionáltuk a márkát, és ebbe az irányba fejlesztettük tovább a koncepciót. Hasonló gondolkodás vezetett oda is, hogy az étterem mellé rendezvényszervezést indítottunk, ez segített áthidalni a nehezebb időszakokat. Mindez nem működne egy dolog nélkül: ez a vízió. A kitartás önmagában kevés, ha nem tudjuk, merre tartunk. Egy vállalkozásnak szüksége van egy világos célra – még akkor is, ha az út odáig nem mindig egyszerű. Azt látom, hogy a vízió sok vállalkozás esetében sajnos hiányzik.

Milyen lelki vagy mentális kapaszkodóid vannak, amik segítenek átlendülni a nehezebb időszakokon, például amikor még nem hoz megtérülést a vállalkozás?

Alapvetően pozitívan állok a dolgokhoz, nálam a pohár félig mindig tele van s hiszek abban, hogy a nehézségek megfelelő hozzáállással leküzdhetők. Emellett óriási támogatást jelent számomra a családom és a feleségem, nem beszélünk túl sokat munkahelyi ügyekről, így pedig sokkal jobban fel tudok töltődni otthon. A családi légkör, a közös – hangsúlyozottan mobilmenetes – étkezések nyugalmat adnak és segítenek a munkából való „kicsekkolásban”. Ezek nélkül nem lehetne elviselni a folyamatos stresszt és kihívásokat.

Említetted a vízió fontosságát, és azt is, hogy sok vállalkozónál ez hiányzik. Nyilván ez egy nagyobb szociológiai kérdés is, nem is feltétlenül kell megfejtenünk, de mégis: a sokéves tapasztalatod alapján mi lehet ennek az oka?

Olyan családban nőttem fel, ahol nem engedhettük meg magunknak a vendéglőbe járást. Édesapám fejlesztőmérnök volt, édesanyám pedig vegyészként dolgozott, majd később más területen helyezkedett el. A budai oldalon laktunk, és emlékszem, a Gellért Szálló közelsége keltette fel bennem először az érdeklődést a vendéglátás iránt, kisiskolásként elhaladva a bejárata előtt a sok nyugati autó és a londinerek elegáns egyenruhája azonnal elvarázsolt. Valami különlegeset, elérhetetlent sugárzott – és talán akkor kezdődött a vágy bennem valami több, valami más iránt. Később, amikor szakközépiskolába kerültem, gyakran figyelmeztettek: ne álmodjak túl nagyokat. Finoman, de egyértelműen éreztették, hogy ne várjak sokat, inkább maradjak a realitások talaján. Szerintem ez az egyik oka annak, hogy sok emberből hiányzik a vízió. Egyszerűen nem tanulják meg elképzelni, hogy lehetnek nagy céljaik – és ami még fontosabb: hogy azokat el is érhetik. Sokan nem hisznek benne, hogy van értelme álmodni. Pedig más társadalmak ebben sokkal jobban állnak: hagyják a fiatalokat szárnyalni, képzelni, hinni magukban. Ez a szárnyalás, ez a képzelőerő szerintem kulcsfontosságú.

Szoktam előadásokat tartani, oktatni, és ilyenkor mindig arra biztatom a fiatalokat: képzeljék el, mit szeretnének. Nem elég csak annyit mondani, hogy „sikeres akarok lenni”. Érezzék, lássák maguk előtt a részleteket is! Milyen autóval járnának? Hogyan csukódik annak az ajtaja? Milyen hangja van? Minél konkrétabb a kép, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy valóban megvalósítsuk.

Több évtizede kibéreltünk egy nagy, elhanyagolt raktárhelyiséget. Felújítottuk, de már az elején kivittem a kollégákat, és azt mondtam: „Nézzétek! Itt lesz az ország egyik legmenőbb party service központja.” Már akkor láttuk magunk előtt, ki hol fog ülni, hogyan fog kinézni a logó a falon, milyen hangulata lesz a térnek. A kollégák viszont csak egy üres raktárt láttak. Ez az élmény nagyon megmaradt bennem: valakiben ez az „elképzelőerő” ösztönösen jelen van, másban viszont még nem ébredt fel. Hiszek abban, hogy ez fejleszthető. Vezetőként ez is a dolgunk: nemcsak irányt mutatni, hanem segíteni másokat abban, hogy merjenek álmodni, hogy képesek legyenek víziót alkotni – mert anélkül csak sodródunk, és nem haladunk sehová igazán.

A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!

Tovább