Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj
le semmi fontosról!
Egy vidéki kézműves sörfőzdéből is lehet sikeres, az egész országban keresett termékeket gyártó vállalkozás. Bukovinszky Béla és Bukovinszky László, a békésszentandrási Szent András Sörfőzde ügyvezetői szerint ehhez csak átgondolt márkaépítés, tudatos szervezet-, infrastruktúra és termékfejlesztés, valamint okos, a modern digitális eszközökre építkező marketing és értékesítés kell. Meg némi elszántság, hit és a szakma szeretete.
A békésszentandrási Szent András Sörfőzde azon kevés, a kilencvenes évek elején indult kisüzemi sörfőzdék egyike, amely nem csak hogy talpon maradt, hanem a 2010-es évek “sörforradalmát” követően is növekedni, erősödni tudott, és máig meghatározó szereplője a kisüzemi sörfőzésnek Magyarországon. A mára erős, közel ötven embert foglalkoztató középvállalkozássá fejlődött főzdét 1993-ban, a rendszerváltás utáni évek sörhiánya idején alapította Simkó József és Rozsán Csongor; a céget 2013 után egy közgazdász testvérpár, Bukovinszky Béla és Bukovinszky László vitte tovább. “Mindketten szarvasiak vagyunk, alig kerékpár-távolságnyira lakunk Békésszentandrástól. Mivel már vendégként is sokat jártam ide, a Rózsába (a békésszentandrási Rózsa Sörkert a Szent András Sörfőzde saját márkasörözője – a szerk.), Józsi bácsit is régről ismerem. Valamelyes sörös múltam is van: egy időben fesztiválokat szerveztem, és egy korábbi cégemmel tíz évig dolgoztunk az egyik nagy multinacionális sörgyár külsős ügynökségként – meséli Bukovinszky Béla. – Mindig érdekeltek a jó minőségű, különleges sörök: ez volt az egyik oka annak is, hogy tizen-egynéhány évvel ezelőtt megkérdeztem Lacit, mi lenne, ha átvennénk a nyugdíjba készülő alapító-tulajdonostól a főzdét.”
Bukovinszky Lászlónak tetszett az ötlet. “2007-től három évig Belgiumban éltem, és egészen elámultam azon, milyen komoly, nagy hagyományokkal rendelkező kultúrája van ott a kisüzemi söröknek – magyarázza László. – Míg 2010 előtt Magyarországon kis túlzással még azt se nagyon tudtuk, eszik-e vagy isszák a kisüzemi sört, ott tele voltak a szupermarketek polcai a családi, apátsági főzdék termékeivel. Ráadásul olyan termékekkel, amik egészen más színvonalat, karaktert, ízvilágot képviseltek, mint amihez itthon hozzá voltunk szokva.”
László szerint a kisüzemi főzdék esetében nagyon fontos, hogy legyen történetük, történelmük, egyéniségük. “Ahogy az egyik kollégám fogalmazott, kell, hogy legyen bennük »trúság«, hogy a fogyasztók érezzek, akik ennél a cégnél dolgoznak, komolyan veszik a munkájukat, és büszkék arra a sörre, amit készítenek. Ez Belgiumban régóta adott, ott többszáz éves hagyománya van a sörfőzésnek. Nálunk viszont nem, itt nekünk és a hozzánk hasonló sörfőzőknek kellett megalapozniuk ezt a hagyományt.”
László véleményével Béla is egyetért, úgy látja, történelmi okai vannak annak, hogy Magyarországon a sörforradalom kirobbanásáig alig lehetett minőségi sört kapni. “A Kádár-rendszerben a sörfőzés állami monopólium volt, épp úgy, mint a borászkodás vagy a pálinkafőzés. Csak kicsiben, háztáji keretek között lehetett foglalkozni vele – fejtegeti. – Amikor aztán a rendszerváltás után az Antall-kormány úgy döntött, hogy legalizálja a kisüzemi sörfőzést, sokan belevágtak, de általában kényszervállalkozóként – tőke- és tudáshiányos főzdék próbálták megvetni a lábukat a piacon. Ráadásul a magyar termékeknek alapvetően rossz volt a megítélése, akkoriban, a »Gorenje-korszak« közepén az emberek azt gondolták, ami itthon készül, az helyből rosszabb minőségű, mint az, amit nyugatról hozunk be.“
1995-96 táján megérkeztek a multinacionális vállalatok is. “A nagy gyárakat megvette a Heineken, a Brau Union, meg a Dreher, és elkezdtek nagy tételben a Moldova által is megénekelt legendás »nyolcnapos kőbányainál« klasszisokkal jobb söröket gyártani. Ez nem kedvezett a kisüzemeknek: a tőke, a tudás, a disztribúció mind-mind hiányzott ahhoz, hogy a nagyokkal versenyezve sikeresek legyenek. Az első generációs sörfőzdék közül csak kevesen maradtak meg; a Szent András szerencsére ilyen, mert Józsi bácsi és Csongor komolyan gondolták, hogy minőségi söröket csináljanak, ahelyett, hogy olcsó kőbányait gyártsanak – számla nélkül, mert akkoriban ez volt a divat.”
A két testvér jó ütemérzékkel szállt be a piacra. “2013-ban vettük át a boltot, akkor, amikor a hazai kisüzemi sörkészítés még embrionális állapotában volt – meséli Béla. – A régi sörfőzdék lassan kikoptak a piacról: részben a már említett tudáshiány miatt, részben pedig azért, mert akkor már érezhetők voltak a svájcifrankhitel-válság hatásai, és nagyon sok kisvállalkozás bedőlt. Józsi bácsiék mesélték, hogy 2010-ben volt olyan hónapjuk, amikor az – akkor még legálisan üzemeltethető – játékgépek nagyobb forgalmat hoztak, mint a söröző. De azért kitartottak, volt egy jól kiépített infrastruktúrájuk, egy viszonylag kicsi, de stabil piacuk és egy hét-nyolc minőségi termékből álló portfoliójuk. Mi ezeken az általuk lerakott alapokon kezdtünk el építkezni; az elmúlt években nagyon sok fejlesztést csináltunk, kis túlzással csak a főzde falai maradtak, mert minden mást megújítottunk, kicseréltünk.”
Az idősebb fivér hangsúlyozza, hogy a sikerhez öccse külhonból hozott látásmódja is kellett. "Mindketten innoválni akartunk, de ő volt az igazi »vátesz«, előre látta, hogy ahogy Nyugat-Európában, úgy nálunk is gyorsan kitermeli majd magát egy igényes fogyasztóréteg, amire építhetünk.”
Az első dolguk az volt, hogy átkeresztelték a márkát, új arculatot, címkéket terveztettek, még néhány termék nevét is megváltoztatták. “Akkor lett a Békésszentandrási Kézműves Sörfőzdéből Szent András Sörfőzde. Teljes ráncfelvarrást csináltunk, ami elsőre kockázatosnak tűnt, de szerencsére bejött: maradt az ismert minőség, az elődeink által kiépített kapcsolatok és a bejáratott vevőkör is. Nyolc munkavállalóval és évi hatvanmillió forint körüli árbevétellel indultunk, ezt sikerült mostanra megsokszoroznunk. Ehhez persze nem volt elég a marketing-csiribiri: az évek során a gépparkunkat, a logisztikánkat és a kínálatunkat is fejlesztenünk kellett. Rengeteget fejlődtünk, nyugodtan mondhatom, hogy a termékeink ma is a kisüzemi sörfőzés tetejét képviselik.”
Béla szerint ahhoz, hogy valaki komolyan foglalkozzon sörfőzéssel, nem elég a sörös érdeklődés meg a közgazdászdiploma. “Ki kell tanulni a szakmát. Mi is elvégeztük a Szent István Egyetem (ma Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem, MATE – a szerk.) Élelmiszeripari Karának sörfőző szaküzem-mérnöki képzését. Nyilván, ma már nem tudunk minden nap odaállni a cefréző mellé, mert túl sok az operatív feladat, de azért a malátázástól a komlóforraláson át a sörcsapoló berendezés karbantartásáig bármilyen munkát el tudunk végezni.”
Az értékesítés, a sales fejlesztése különösen komoly feladat volt. "Amikor átvettük a főzdét, még keresleti piac volt Magyarországon: amit főztünk, azonnal el is adtuk. Szó szerint alkudozni kellett a vevőkkel: »Ne haragudj, de nem tudok ebből a sörből hat rekeszt adni, csak hármat, mert különben nem jut a többi megrendelőmnek.«. Ez persze paradicsomi állapot egy kereskedő számára – de nem is tarthatott soká, ma már akkora a kínálat és a konkurencia, hogy csak átgondolt marketinggel és értékesítéssel lehet talpon maradni. Nincs mit tenni, ilyen a kapitalizmus természete.”
Eleinte a független kisboltok és sörözők körében terítették a termékeiket. Aztán jöttek a multik: “Mi voltunk az első magyar kisüzemi sörfőzde, aminek már a Tesco is forgalmazta a termékeit. Ehhez persze az egész értékesítést újra kellett tervezni: a disztribúciót és a logisztikát is. 2014-ben még csak egy üzletkötőnk volt, ő vezette a furgont, és ő kezelte a telefonos megrendeléseket is. Ma már külön csapatunk van erre: van kereskedelmi vezetőnk, területi képviselőink, webshopos értékesítőink és így tovább. Szervezetileg olyanok vagyunk, mint egy multi, csak kicsiben. Ugyanúgy kiadott tervek, célfeladatok, sarokszámok, elvárások mentén működünk, mint egy nemzetközi nagyvállalat. Kell ez a profi hozzáállás, mert különben nem tudnánk sikeresek lenni a mai, erős túlkínálat jellemezte piacon.”
László szerint a kisüzemi sörfőzés ma már teljesen mást jelent, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. “Tény, hogy a minőségről egészen mást gondolunk, mint a nagyok, de az üzleti folyamatainkat az irodaszervezéstől a gyártáson és a kiszállításon át a számlázásig már nagyon hasonlóan kell megszerveznünk, mint nekik. Vegyük például a készletezést: amikor átvettük az üzletet, még nyomótankokban tároltuk a kész sört, csak annyit fejtettünk le belőlük, amennyire épp megrendelésünk volt. Ez azt jelentette, hogy nem tudtuk sokáig eltartani a termékeinket; egy idő után elkerülhetetlenné vált, hogy olyan, hosszabb polcidejű söröket gyártsunk, amik hónapokkal a palackozás után is megőrzik a minőségüket. Át kellett állnunk a tervezett gyártásra, így optimalizálni tudtuk a termelésünket, és stabil készletet tudtunk felépíteni.” Béla hozzáteszi: az is rákényszeríttette őket a fejlesztésre, hogy a multinacionális kiskereskedelmi láncok nem fogadják be az egy évnél rövidebb polcidejű termékeket, ráadásul, mivel egyre több márka jelenik meg a piacon, a “forgási sebesség” is lelassult. “Ma már hiába próbálkoznánk harminc-, meg hatvannapos eltarthatóságú termékekkel, mert semmi sem garantálja, hogy ennyi idő le is kerülnek a polcról.”
Az egyik legfontosabb beruházásuk a Szent András Sőrfőzde webshopjának “A Covid előtt nem volt saját webshopunk, csak az online értékesítéssel foglalkozó partnereink felületein forgalmaztuk a söreinket. Ez nem termelt túl nagy bevételt, kis túlzással a kerekítési különbözet jött ki belőle. Aztán jött a pandémia. Mindenki elkezdett online vásárolni, és mi is létrehoztuk a saját webáruházunkat. Igyekeztünk úgy összeállítani az ajánlatainkat, hogy ne lépjünk rá a partnereink lábára, de így is megérte. Az embereknek rájár a keze az online rendelésre: mostanra minden tizedik palack sörünket a webshopban adjuk el.”
A közösségi médiajelenlétre is komoly hangsúlyt fektetnek. “Mivel nem vagyunk százmilliós hirdetési büdzséből gazdálkodó nagyvállalat, az olyan hagyományos marketing-megoldásokat, mint a televíziós vagy az óriásplakát-kampányok, nem tudnánk megfizetni. A közösségi média szinte az egyetlen olyan felület, ahol kommunikálni tudunk. Nem véletlen, hogy két kollégát is ráállítottunk erre: a brandmenedzserünk mellett a kisebbik lányom is komolyan foglalkozik a social media tartalmaink előállításával és terjesztésével. Neki ez a végzettsége is; most a másoddiplomás képzése mellett, kvázi másodállásban dolgozik nekünk” – magyarázza Béla, hozzátéve, nem ők az egyetlenek, akik igyekeznek kihasználni a Facebook, az Instagram, a Tiktok, vagy a Youtube kínálta hirdetési lehetőségeket. “Az egész kisüzemi szektor intenzíven használja ezeket a felületeket.”
A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!
