A vállalkozók modern pörgős életünk igazi polihisztoraivá váltak: a cégvezetés ma már holisztikus szemléletet és interdiszciplináris tudást követel meg, amely során még így is egymást követik a hullámhegyek- és völgyek. Közhely: a sikert nem adják ingyen, és sajnos az is közhely, hogy ha nőként kell helytállni a bizniszben, akkor duplán nehezített a pálya. Talán ezért sem mindennapi Forray Niki története, aki nagyon sok akadály ellenére kitartott és megcsinálta azt, amit eltervezett. Ő az, aki lufikból csinált 800 milliót és ma Baliról irányítja a cégét, a Balloon World Hungary Kft.-t (Ünnepek Áruháza).

A kezdetek: szabadságvágy és a hiány

Nagy igazság, hogy utólag minden összeáll – így van ez Nikivel is, aki ma már tisztán látja a lineáris építkezést az életében, ám akkor közel sem tűnt annak. Teljesen váratlan találkozásnak köszönheti első termékét, a világító csillag alakú mennyezet matricákat. Beleszeretett és eldöntötte 1993-ban, 23 évesen, hogy ő ezt akarja forgalmazni. 30 évvel ezelőtt ez úgy működött, mint a mindannyiunk számára ismerős porszívó ügynök módszere, azaz boldog-boldogtalant megkeresünk a termékünkkel. Niki számára elsősorban a benzinkutakon volt a fókusz: autóval járta a várost, és minden szembejövő benzinkútnál megállt, hogy meggyőzze a főnököt arról, hogy ez egy jó deal. A koncepció egyszerű volt: sok embert elér, gyorsan pörög a forgalom, az ő terméke pedig pont ideális a pénztáraknál az impulzív vásárlásra. Be is jött, mert ebből csinálta meg az első millióját. Niki minden megkeresett pénzét visszaforgatta a vállalkozásba (amelyet kezdetben munka mellett 4 órában csinált) ezzel biztosítva a növekedést. Következő terméke a húsvéti tojásfólia volt, amivel szintén kasszát robbantott.  Ezért a termékért rendszeresen kijárt Pozsonyba, hogy intézze az akkor még az Európai Unió előtti időszakban a hazánkban árusítandó egyébként amerikai származású áru vámolását. Ahogy ült a New York-i üzletember irodájában, egyszer csak észrevett egy új termékkatalógust. Belelapozott és rögtön tudta: ez kell neki. A katalógus éppen az arra az évre tervezett lufik és gyönyörű dekorációs kiegészítők százait mutatta be, a lufiszobroktól kezdve a léggömb kompozíciókon át az asztali díszekig. „Ez, a dekoráció amerikai módja az akkori magyar viszonyok között elképesztő újdonságnak számított, körülbelül mintha 1996-ban megmutattál volna egy iPhone-t.” – meséli Niki teljes átéléssel. Ott azonnal le is csapott a magyar forgalmazási jogra: az amerikai felhívta Londont, az európai cégközpontot, ahol nagyon örültek Nikinek, mondván Magyarországról eddig mindenki elutasította a forgalmazás lehetőségét arra hivatkozva, hogy drága és eladhatatlan. Niki ezzel szemben azt mondta: „Ha el lehet adni a Trabant mellett a Volvót is, akkor az olcsó dekor kiegészítők mellett a drágább amerikai terméket is el lehet adni”. Pedig volt, aki nem látott benne fantáziát: amikor a lufis katalógust megmutatta egy akkor már vezető beosztásban lévő barátjának, az csak annyit mondott, hogy „Hülye vagy? Te ebből akarsz megélni?”. Niki sírva ment haza, de nem hagyta, hogy lebeszéljék, a szívére hallgatott és kitartott. Mint később kiderült: anyagilag is megérte.

A másik ok, amiért egyből igent mondott a termékre az a cég által biztosított edukációs háttér volt: elképesztő mennyiségű és minőségű sales-, marketing- és eladástechnikai oktatóanyag vált hozzáférhetővé Niki számára, amit azóta is hatékonyan tud használni, bármilyen termék eladása is a feladat. „Az a helyzet, hogy Magyarországon nem tanítják, hogy hogyan kell üzletet csinálni. Én hiába végeztem külkereskedőként, kezdetben autodidakta módon tanultam, illetve sokat hibáztam. Ám az amerikaiak megtanították nekem, hogy miként kell üzletet építeni, fejleszteni, egyáltalán üzletelni. Gyakorlatilag úgymond rajtuk nevelkedtem, rajtuk nőttem föl, és mindent elleshettem tőlük a 90-es években és a 2000-es évek elején, hogy hogyan is kell üzletet csinálni.” – mondja Niki. És mindehhez mi adott erőt, elköteleződést és energiát? „Az egyik a szabadságvágy volt, ami abból táplálkozott, hogy eldöntöttem, hogy nem akarok egy irodában ülni reggel 9-től délután 5-ig. A másik pedig egész egyszerűen a pénzhiány: mi szűkösen éltünk, édesanyám beteg lett, a testvérem is beteg, ezért nem volt semmin gondolkodni, pénzt kellett keresni. És egy vállalkozásból többet lehet keresni, ha jól csinálja az ember, mint egy bejelentett állásból” – utal a kezdeti motivációra Niki.

Ébredés

Az elhatározásból, hogy vállalkozó lesz, Niki először 4 órában lett önálló üzletember, utána már 8-12 órában, csak annak élve. Aztán az egyik szülinapján ráeszmélt, hogy nem az az élet, hogy reggeltől estig dolgozik és csak a munkának él. A kezdetektől a bizonyos felismerésig eltelt 7 hosszú év. „A 30. szülinapi bulimon döbbentem rá, hogy a munkának élek és semmi mást nem csinálok”. – mondja Niki, aki rádöbbent, hogy csak úgy fenntartható az élete, és a vállalkozása, ha önjáróvá teszi. Ezt követően jelentős változtatásokba kezdett, és mint mondja „lassú voltam, három év kellett, hogy a delegálás tényleg működjön a cégben. Akkor utána kellett három év ahhoz is, hogy kialakuljon egy vezetői réteg.”

Professzionalizmus

Niki 3 fő pillért emelt ki, amely kulcsfontosságú volt a sikerben (és most is): az oktatás/képzés; a HR, valamint a pénzügy.

„Mindenhez úgy kezdtem hozzá, hogy megtanulom és meg is csinálom. Amikor 23 évesen elkezdtem a vállalkozást, nem volt internet, e-learning, hogy gyorsan tudást szerezz valamiről. A Széchenyi Könyvtárba mentem, hogy a Kotler féle kék színű marketing könyvből megtanuljam az árazást. És ezt csináltam utána is, hogy fejlődjek és ezáltal a céget is fejlesszem. Mindenben üzleti problémába, ami szembe jött, beleástam magam. Csakhogy rájöttem, hogy az édeskevés, ha én tanulok, mert ha a vezetőim és a munkatársaim nem tanulnak, akkor pont egyedül maradok a hatalmas tudásommal. Úgyhogy onnantól kezdve mindenkit vittem képzésre, tehát egyedül képzésre nem mentem – csak akkor, ha először én próbáltam ki. Ha jónak ítéltem, a kollégák is mentek. Ez ma már a cégkultúránk része, és sok-sok belső képzésünk volt és van most is. Ez a képzés orientáció egyébként az amerikai céges háttér miatt is volt.” – mondja Niki, rámutatva a működésük első pillérére. Fontos versenyelőnyként határozták meg azt, hogy a vevőiket, partnereiket is oktatják. A második pillér a HR. E tekintetben Niki alapvetésnek tartja a Zappos webáruház vezetőjének módszerét. A vállalati kultúrájáról és ügyfélszolgálatáról elhíresült vállalatot az Amazon vásárolta fel 1 milliárd dollárért, amivel bevonult a legsikeresebb vállalatépítési- és fejlesztési, és egyben exitek történetébe. A Zappos vezetője, Tony Hsieh a sikerhez vezető útról, vállalatvezetési filozófiájáról könyvet is írt Boldogság mint cégkultúra címmel. Niki egyrészt beleszeretett a gondolatba, másrészt felmérte, hogy neki is ez az útja. Mindezt annyira komolyan gondolta, hogy elment az USA-ba a Zappos cégközpontjába és részt vett egy ún. cégtúrán, ahol élőben látta a webáruház működését és találkozott a személyesen is a Zappos vezetőjével. Az út hatására döntött arról, hogy ő fogja kiadni a könyvet Magyarországon, és ez 2020-ban meg is történt. Egyfajta missziójának érzi Niki, hogy hazánkban is terjessze a Boldogság mint cégkultúra üzenetét. „A lelkesedés mellett igazság szerint az is motivált, hogy ha valaki el tud adni cipőket online és ebből milliókat csinál dollárban, akkor én is el tudok adni lufikat” – mondja Niki.  A szervezetfejlesztés jegyében kialakították a demokratikus decentralizált működés kereteit, a munkaköri leírásokat, delegálási szinteket hoztak létre, megteremtették a döntésekbe történő bevonás kereteit és teljesen átalakították az ügyfélszolgálatot is.  Az átalakulás jegyében első magyar vállalatként csatlakoztak a WorldBlu nevű nemzetközi szervezethez, amely a munkahelyi szabadság módszertana szerint működő vállalatok világszervezete. 2021-ben első magyar cégként elnyerték a WorldBlu minősítést is.

A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz! 

Tovább