Azzal a nem titkolt szemléletformáló szándékkal készült el a Szállóige - Ufó járt a hajléktalanszállókon című film, hogy később, egy-egy iskolai vetítés után úgy hasson a diákokra, hogy teljesen mást gondoljanak majd a film után a hajléktalanságról, mint az óra elején. De ennél végül jóval több lett - mint a csemegepultban a kimért szalámi - mégsem fekszi meg a gyomrunkat. Sőt.

"Az eredmény túlzás nélkül meglepett minket, és engem személyesen is többször a könnyekig hatott a forgatástól a vágáson át a zártkörű vetítésig. Ne szocio-riportra számítsatok, de ne is bulvárra, hanem ezeknek egy olyan szintézisére, ami szerintem etikailag is becsületes, mégis egy (vagyis 10) közönségbarát történet" – monda el Konkol Máté, a filmet készítő Rewind Creative Agency operatőre, vágója, gyártásvezetője.

„Nem szoktunk tenderezni, a házasságokban hiszünk. És a Budapest Bike Maffia-val 4 éve vagyunk már házasok. Rég túl vagyunk a mézes heteken, az első feszkókon, és az újból és újból egymásra találásokon is. Gazdagságban, szegénységben megyünk együtt előre, hogy minél nagyobb hatást gyakoroljunk a társadalom egészére. És ma elindult egy projekt, ami talán az eddigi együttműködésünk esszenciája: A SZÁLLÓIGE. Csak remélni mertük, hogy olyan anyag születik, ami elemeiben bontja le a sztereotípiákat a hajléktalanságról. Az eddigi visszajelzések alapján: van rá esély” – tette hozzá Vida Gusztáv, a Rewind Creative Agency alapítója, a film rendezője, riportere.

„Ez a film attól nagyszerű, hogy az én fejemben tettek rendet azok az emberek, akik beszélnek. Felszínre hozzák azt, amiért és amit elkezdtem 13 éve, ergo ők segítenek nekem és nem fordítva" – mesélt a filmről Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

Ennek a filmnek tényleg sikerül csökkentenie az előítéleteket, mert felülvizsgálatra késztet minket magunkkal kapcsolatosan is. Magunkévá tehetjük tőlünk idegen emberek belső megéléseit, élményeit, fájdalmát és kirekesztettség érzését. Megtudhatjuk, hogy a hajléktalan ember nem csak azt jelenti, ami első blikkre a legtöbb embernek eszébe jut: koszos, büdös, szakállas ember, piás üveggel a kezében. Jelenthet kedves arcú nénikét is, aki megfestette Jézust a Golgotán, hegedűket restaurált, de egy haláleset után sokkos állapotban kórházba került, és amikor a betegszállító kitette otthon, már hatósági szalaggal volt lezárva a bejárati ajtó. Még óvodás sem volt, amikor a mostohája többször a forró kályhához nyomta, mégis azt mondja, hogy az élet egy ajándék. Megismerhetjük a filmből az egyik szálló lakóját, Danit, aki saját bevállasa szerint egy „igazi, lázadó kis hülyegyerek”. Megtudhatjuk róla, hogy már másfél éves korában egy 4 négyzetméteres sufniban lakott, ahonnan aztán 18 évesen olyan testi- és lelki sebekkel távozott, amelyeket azóta sem tudott kiheverni, mégis olyan éleslátással beszél a Föld fenntarthatóságáról, mintha klímaadaptációs szakon végzett volna a Miskolci Egyetemen.

Ugyanazon a szállón találkozhatunk Péterrel is, aki szerint az első csóknál csak egy jobb van: a második, és akinek egész nap elhallgatnánk a baritonját, mert félelmetesen emlékeztet Sinkovits Imréjére. Szerinte a Föld nevű bolygó egy elátkozott hely, ahol az emberek halomra gyilkolják egymást, mégsem menne el az ufóval innen sehova, mert olyan gyönyörű, amikor tavasszal a virágok nyílnak és a fák zöldbe borulnak.

És talán a legszebb rész az egész filmben az, amikor ezek az emberek arra a kérdésre adnak választ, mit kérnének az ufótól, ha bármit kérhetnének. De ezt már nem írom le, ezekért a válaszokért is extrán megéri megnézni ezt a filmet.