Brand 2022-06-30 12:09:51

Fenntartható búzára vált a Győri Édes gyártója

A Mondelez International azt vállalta, hogy 2022 végéig minden európai kekszmárkája a fenntartható búzatermesztési programjukban, a Harmony programban termelt búzából készüljön.

Tavaly az Európában gyártott kekszeiknek 91 százalékához használtak a fenntartható búzatermesztési program keretében előállított alapanyagot. A tervek szerint az idén év végére a Magyarországon gyártott kekszeknél is ez lesz a bevett gyakorlat, köztük a Győri Édes termékek esetében.

A több mint 10 évvel ezelőtt, Franciaországban létrehozott Harmony Program a biológiai sokféleséget és a helyes környezetvédelmi gyakorlatokat támogatja az európai búzatermesztésben. A Harmony programban mára több mint 1500 gazda és 18 malom vesz részt Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban és Spanyolországban. Magyarországon 2019-ben vetettek először Harmony búzát, amelyet 2020 júliusában takarítottak be.

Mayer Gábor, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezetője a közleményben kiemelte, a Harmony program bővítése a teljes magyarországi kekszgyártásukat érinti. Büszkék arra, hogy a székesfehérvári üzemünkben készülő kekszek egyre nagyobb arányban Harmony búzából készülnek.

Továbbiak
A Marketing Summit főtámogatója, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, Bánhegyi Zsófia az eseményt felvezető interjúsorozatban az mmonline.hu-val beszélgetett.
Brand | 2022. augusztus 05.
Szerdán elkezdődött a Sziget Fesztivál. A Sziget Fesztivál hivatalos telekommunikációs partnere, a Yettel oszt meg kulisszatitkokat.
Brand | 2024. augusztus 08.