KKV Business 2023-01-27 15:24:03

A közösségi médiával erősít a Győri Állatkert

Egy fecske nem csinál nyarat – szól a mondás, de máris hozzáteszem: kivéve, ha a fecske profi marketinges és „TikTokozik”. Komolyra fordítva a szót: jelentősen nőtt a Győri Állatkert iránti érdeklődés azóta, hogy csapatukat egy online marketing szakértő is erősíti. Tóth Zoltán tudatos stratégia mentén dolgozik az intézmény népszerűsítéséért. Ma már a Facebook és az Instragam oldalak mellett TikTokon is aktívan megjelenik az állatkert, s ez jelentős számú külföldi látogatót vonz Győrbe.  

Több mint egymilliárd napi aktív felhasználója van a TikToknak, amely ezzel a világ egyik legfelkapottabb közösségi platformja. Azonban sokan azt gondolják, hogy ez a felület csak a szórakoztatásról szól, nem több mint táncolós és mókás videók megosztási felülete. Ez közel sincs így. 

Az állatkertekről nem úgy gondolkodik az átlagember, mint a bevételekért küzdő létesítményről, pedig a jegyek eladására nekik is igazán nagy szükségük van. Az ilyen intézmények költségvetése általában fenntartói támogatásból és saját bevételekből áll össze, s az utóbbinak egyre nagyobb jelentősége van. A Győri Állatkert tavaly augusztusban döntött az online médiafelületeinek megreformálása mellett azért, hogy a rendszertelen megjelenést állandósítsák, illetve feltárják, milyen eredményt hoz az, ha profi szakember kezeli a digitális médiát. Nagyon örültem ennek a felkérésnek, mert a téma közel áll a szívemhez. Ráadásul szeretem a kihívásokat, amelyből itt van bőven – emlékszik vissza a tavaly augusztusi indulásra Tóth Zoltán online marketing szakértő, majd az első tapasztalatokról kérdezem és kifejti: – Egy meglévő Facebook és egy Instagram oldal fogadott. Elsődleges célomnak ezek megreformálását tűztem ki. Rendszeresítettem a posztokat, a sztorikat, kibővítettem az eszköztárt, például promózni kezdtük a nagyobb eseményeket a fókuszok pontos beállításával – mondja Zoltán, hozzátéve, hogy már a legelején, szeptember-október hónapokban látszottak az eredmények. Az első nagy program, a tavalyi Halloween rekord érdeklődői létszámot hozott, közel tízezren fordultak meg az állatkertben.  

Külföldi vendégeket hozott az újszerű online marketing 

A kezdeti sikerek után Zoltán felé tovább nőtt a bizalom az állatkert vezetése részéről. Elismerték, hogy ötleteinek célja van és várhatóan eredménye is lesz. Így aztán 2022 tavaszán elindította a Győri Állatkert TikTok oldalát. A felületen azóta közel harmincezren követik az állatkertet, a jegyeladások rekordokat döntenek. A Győri Állatkert TikTok-videói üzenetüket tekintve arra hivatottak, hogy az emberekhez közelebb vigyék az állatok szeretetét, az állatkert fontosságát, ezen keresztül az élőhelyek és a fajok védelmét – ismerteti a szakember, hozzátéve, hogy törekszik a napi legalább egy poszt elkészítésére. Tapasztalata szerint az Insta-sztorik nagyon népszerűek, Zoltán előszeretettel használja. Azt vallja, hogy a legjobb tartalmak úgy készülhetnek el, ha a marketinges együtt „él” a témájával. – Ez nagyon fontos nekem, mert belülről sokkal jobban lehet látni a hibákat és az értékeket is. Így nem kell pingpongozni az információkért sem, nem irodákban találjuk ki, hogy mi kerüljön ki, hanem bejárom az állatkeretet, jelen vagyok a gondozóknál. Készül anyag a születésekről, születésnapokról és persze a kevésbé vidám történésekről is. De nem csak a legnagyobb sztorikat szoktuk mutatni. Olykor egy hétköznapi pillanat is lehet izgalmas. Ez egy jó terep, mindig van téma – húzza alá az oktatással is foglalkozó szakember és kiemeli, hogy az állatkertben 2022 év végéig 200 ezer látogatóra terveztek, de ezt a számot már augusztusra teljesítették. Így most az a céljuk, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetet ne csak túlélje az állatkert, hanem kihozza belőle a maximumot. – A létesítmény látogatóinak a negyven százaléka külföldi, azon belül is a kilencven százalék szlovákiai. Többségük a közösségi média felületekről értesül az aktualitásainkról. Ezt a számot szeretnénk tovább növelni azzal, hogy még többekhez juttatjuk el a programjaink hírét. Hiszen nagyon sokan járnak át a szomszédos országokból most Győrbe, itt költik el az eurójukat. Tavaly olyan jó évet zárt az állatkert a téli szezonban, amilyet még soha. Ezt szeretnénk folytatni idén is – húzza alá, s hozzáteszi, hogy TikTok tartalmat gyártani nem ördöngösség és mindenkinek azt ajánlja, próbálja ki.  

A témáról bővebben a Tovább gombra kattintva olvashatsz!

Tovább

Továbbiak
Nem csak az irodában van szükségünk internetre, egyre gyakoribb az igény, hogy útközben, tárgyalásokon és egyéb külsős helyszíneken is úgy tudjunk dolgozni, mintha bent ülnénk a megszokott helyünkön.
KKV Business | 2022. december 29.
Ádám Attila szó szerint nagy játékos, mert az általa alapított játék-nagykereskedelmi cég fejeként egész nap játékokkal foglalkozik. Vele beszélgetett a Hello Biznisz.
KKV Business | 2024. június 03.