Karrier 2023-09-26 15:01:39

Nagy tapasztalatú szakembert igazolt a Marquard Group Hungary

„Az átalakulási folyamat végén járunk, hihetetlen utat jártunk be a digitális transzformáció területén. Kijelenthetjük, hogy mostanra a Marquard az egyik leginnovatívabb multiplatform médiacég a piacon. A megváltozott fókusz új stratégiát és új feladatköröket jelent. Nagy Tamás segítségünkre lesz abban, hogy a lehető leghatékonyabb módon használjuk ki a márkákban rejlő lehetőségeket. Emellett a belső sales folyamatok újragondolásában, a stratégia frissítésében is számítunk szakértelmére, tapasztalatára” – mondta el Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary ügyvezető igazgatója.

Nagy Tamás komoly tapasztalatokkal rendelkezik a sales területén. A Jazzy és a Klasszik Rádió egyik alapító tulajdonosa tavaly értékesítette média érdekeltségeit, így a tanácsadói pozíció a média világába való visszatérés is egyben. A célok megvalósításában Nagy Tamás Takács-Balogh Zelmával, a hirdetési osztály vezetőjével dolgozik majd együtt.

„Örömmel teszek eleget annak a felkérésnek, amit a Marquard Group Hungary-től kaptam a sales terület fejlesztése kapcsán. Az egyetem óta a médiában, elsősorban rádióban dolgoztam. A sales az a terület, ahol a legjobban otthon érzem magam és az a feladat, ami mindig megmozgatja a gondolataimat. Egy ilyen jónevű cégnél munkálkodni, egy jó csapatnak besegíteni új kihívást, egyben megtiszteltetést jelent számomra” – mondta el Nagy Tamás.

Továbbiak
A CETIN Hungary Zrt. március 7-től bővíti vezetői csapatát. Az újonnan létrehozott digitalizációs és transzformációs igazgatói pozíciót Gaszmann György tölti be. Az új üzemeltetési igazgató Kővári Balázs lesz.
Karrier | 2023. március 08.
Erika Intiso az IKEA Csehország–Magyarország–Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója.
Karrier | 2025. augusztus 06.