Brand 2025-11-25 16:10:19

Több mint 20 millió forint adomány a Runway Run bevételeiből

Szeptember 20-án tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Budapest Airport a hagyományosan a légiközlekedési iparág összetartását jelképező Runway Run jótékonysági futóversenyt, amelyen idén 1144 futó vett részt.

Az indulók a repülőtér lezárt futópályáján mérettettek meg, az általuk fizetett nevezési díjjal pedig két alapítvány munkáját támogatják. A 20 millió forintos adományt a Budapest Airport októberben adta át a a sérült és fogyatékkal élő emberek sportolását segítő SUHANJ! Alapítvány, valamint a beteg gyermekek gyógyulását előmozdító Ments Életet Közhasznú Alapítvány számára.

A verseny teljes története alatt ezzel együtt már 120 millió forintot fordított jótékony célra a Budapest Airport közvetítésével a repülőtéri közösség.

Továbbiak
Komoly erőforrást igényel az ESG beszámoló összeállítása a vállalkozások számára, miközben ajánlott a legkisebb beszállítókat is átvilágítaniuk – hangzott el az EY és a SZTFH közös rendezvényén.
Brand | 2025. július 15.
A Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete által, már nyolcadik alkalommal kiírt Városmarketing Gyémánt Díj pályázat eredményhirdetésére a Marketing Summit Hungary 2022-n került sor.
Brand | 2022. szeptember 26.