Brand 2024-12-06 14:08:57

Több mint 15 ezren töltötték ki a Nagy Diák Banktudós tesztet

A tavalyi év sikereit követően, a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, az MBH Bank támogatásával idén szeptemberben is elindult a DUE Médiahálózat Nagy Diák Banktudós tesztje, amely során bárki tesztelheti pénzügyi, gazdasági tudását, egyszerű, de mégis szórakoztató formában. Az egyetemisták és középiskolások idén is értékes nyereményekért versenyeznek, a játék első fordulójában több mint 15 ezer fiatal vett részt, akik közül a legjobbak a középdöntőben, majd a döntőben mérhetik össze tudásukat. A legtöbb kitöltő az ELTE, a BGE és a Corvinus Egyetem közösségéből érkezett, majd számszerűsítve a Debreceni Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem hallgatói voltak a legaktívabbak.

Magabiztos a fiatalok tudása a mobil fizetés és a bankkártyahasználat terén

Míg 2023-ban tízből kilenc diákra volt igaz, addig az idei válaszadók több mint 97 százaléka tudja mit kell tennie, ha ellopják a bankkártyáját, valamint, hogy milyen egy biztonságos jelszó. A tesztet kitöltő fiatalok körében szinte általános tudásnak (91.67%) számítanak a mobiltelefonos fizetéssel kapcsolatos ismeretek, de 90 százalék fölött van azon fiatalok aránya is, akik nemcsak ismerik a kriptó fogalmát, de helyesen definiálják a mindennapi pénzügyekben betöltött szerepét is. Csaknem 88 százalék azok aránya, akik pontosan tudják, mi a különbség a bankkártya és a bankszámla között, és csaknem 89 százalék szerint a tudatos pénzügyi tervezés jelenti számukra a legnagyobb segítséget a takarékoskodásban. Az is kiderült, hogy a fiatalok 90 százalék fölötti arányban a lakhatási költségeket tartják a legfontosabbnak, habár voltak, akik elsődleges prioritásként a Netflix előfizetés (2%) és az új mobiltelefon vásárlást (5%) jelölték meg.

Habár fontosnak tartják a fiatalok a pénzügyi tudatosságot, a megtakarítások területén szükségük van még ismereteik bővítésére. Míg a tavalyi év során a kiberbiztonsággal és a biztonságos digitális vásárlással kapcsolatos kérdésekre érkezett a legkevesebben helyes válasz, az idei Nagy Diák Banktudós teszt során a takarékossági és hiteltermékekkel kapcsolatos kérdések jelentették a legnagyobb kihívást. Tízből három kitöltő nem ismeri a reálhozam fogalmát, még annak ellenére sem, hogy tízből kilencen tudják, mit jelent az infláció.

„Az MBH Bank célkitűzése, hogy olyan eszközöket biztosítson és olyan pénzügyi ismereteket adjon át, amelyek segítik a lakosságot – különösen a fiatalabb generációt – abban, hogy tájékozottabbak és magabiztosabbak legyenek a gazdasági és pénzügyi kérdésekben. Örömmel tapasztaljuk, hogy a teszt segítségével sok fiatalt sikerült elérnünk, és pontos képet kaptunk arról, mely területeken rendelkeznek biztos tudással, illetve hol van szükség további fejlesztésre. Reméljük, hogy a vetélkedő hozzájárul ahhoz, hogy még többen lépjenek előre a pénzügyi tudatosság terén, miközben elmélyítik ismereteiket a digitális bankolásban és az innovatív pénzügyi megoldások világában” – mondta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója. 

Az MBH Bank univerzális pénzintézetként nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, ennek megfelelően számos eszközzel támogatja a pénzügyi tudatosság fejlesztését. A hitelintézet 2023-ban lépett együttműködésre a DUE Médiahálózattal, a közösen megvalósított Nagy Diák Banktudós teszt pedig jelentős sikert ért el a fiatalok körében a tavalyi év során. A megszerzett tapasztalatokra alapozva hívták életre az idei évben is a kezdeményezést, amelynek első fordulója december elsején zárult. A kitöltők közül a legmagasabb pontszámot elérők a középdöntőben, majd a döntőben mérhetik össze tudásukat még december folyamán, a legjobbak pedig az Educatio kiállításon vehetik át a nekik járó jutalmakat és elismerést 2025. januárjában. A fődíjak között olyan izgalmas lehetőségek közül választhatnak, mint egy külföldi tengerparti nyaralás, az iPhone 15 és az Apple Watch 9 párosa, valamint egy elektromos roller.  

Továbbiak
Lezajlott az ICCO Next Generation PR World Cup magyarországi selejtezője. Az MPRSZ által szervezett versenyen idén 11 csapat mérte össze tudását egy valós kommunikációs brief alapján.
Brand | 2026. április 02.
Új, izgalmas korszak indul a mai napon a HELL ENERGY életében: a világ megmentője után mostantól hétköznapi hősök lesznek a főszereplők a márka kampányában.
Brand | 2023. május 05.