Brand 2022-10-17 13:05:24

Negyedmilliárdos rezsitámogatás a Rossmann-nál

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Rossmann Magyarország novemberben és decemberben két részletben nyújt anyagi támogatást minden kollégájának 70.000 és 120.000 forint közötti összegben.

„Az elmúlt években és az idei évben is inflációálló béremelést hajtottunk végre. A rendkívüli helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy a megugró rezsiköltségekben is támogatni fogjuk minden munkatársunkat. Az egyszeri kifizetésen túl – amit minden kollégánk megkap, létrehozunk egy támogatási alapot is. Ez azt a célt szolgálja, hogy a nehéz élethelyzetbe került munkatársainkat további anyagi támogatásban tudjuk részesíteni. Összesen 250 millió forintot különített el a cég a támogatásokra” – nyilatkozták a Rossmann ügyvezetői, Flórián László és Németh Kornél.

A drogérialánc a pandémia alatt is mindent elkövetett azért, hogy dolgozóik biztonságban érezzék magukat. A cégvezetés számára kiemelten fontos, hogy minden élethelyzetben stabil szociális hálót biztosítson a munkatársai számára, amit igazol a mostani kifizetés is.

Továbbiak
A K&H ma már 60 ezer ifjúsági számlát kezel, ami 62 százalékkal haladja meg a három évvel korábbi darabszámot. Közben a fiatalok kártyás forgalma jelentős mértékben, 460 százalékkal, azaz több, mint öt és félszeresére nőtt.
Brand | 2023. január 26.
A Viber egy különleges lokális kampánnyal ünnepli az államalapítás napját, hogy a felhasználók a platform digitális eszközeivel is köszönthessék egymást. Ennek kapcsán felmérte mennyit tudnak a magyarok az ünnep hátteréről.
Brand | 2022. augusztus 19.