Brand 2022-05-12 14:33:41

Miért drágulnak az élelmiszerek?

A Világbank áprilisi jelentése idén 22,9 százalékos élelmiszerár-emelkedést jelez előre globálisan. Ilyen mértékű drágulást több mint egy évtizede nem láttunk. A Világbank arra alapozza a becslést, hogy márciusban 83,9 százalékkal nőttek az élelmiszerárak 2020 azonos hónapjához képest. Utoljára 2006 júniusában volt ezt meghaladó, 96 százalékos emelkedés.

„Az élelmiszerek ilyen nagymértékű drágulása főként annak tudható be, hogy folyamatosan emelkednek az energiaárak és a fenntarthatósági törekvések teljesítése is jelentős többletköltséget ró a vállalatokra” – magyarázta az okokat Tresó István, a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a K&H Agrárfejlesztési főosztályának vezetője. – „Élelmiszerhiánytól nem kell tartani, idén ugyanis globálisan jelentős tartalékok állnak rendelkezésre, azonban nem feltétlenül ott, ahol valóban szükség lesz rájuk, ezért a szállítási költségek tovább fokozhatják a drágulást.”

A jövő év viszont már más kérdés. Ha a háborús övezetekben idén ellehetetlenülnek a mezőgazdasági munkák, az a két nagy gabonatermelő ország kiesése miatt világszinten komoly problémát jelenthet. A mostani termelési szezonból ezért a lehető legtöbbet kell kihozni a várhatóan kieső termésmennyiségek pótlására. Ez a hazai termelők számára is lehetőséget jelenthet, amennyiben növelni tudják hektáronkénti hozamukat legalább az európai átlag szintjére és ezzel a többlettel ki tudnak lépni a világpiacra.

Továbbiak
Eközben az EU-s és belföldi kereskedők forgalomnövekedése a PwC várakozásai szerint csupán 6-7%-os sávon belül zárja majd az évet.
Brand | 2025. december 17.
​​​​​​​Kiadta a tavalyi évre vonatkozó Fenntarthatósági Jelentését az MBH Bank – a most publikált jelentés az MKB Bank Nyrt. 2022-es tevékenységéről készült, amelynek jogutódja 2023. május 1-től az MBH Bank Nyrt.
Brand | 2023. október 11.