A Programmatic Kisokos ötlete először 2016-ban fogalmazódott meg a Programmatic Munkacsoport tagjai között, amikor felmerült a probléma, hogy egyetlen olyan kiadvány sincs a piacon, amely pontosan elmagyarázná, hogy mi az a programmatic és mire érdemes azt használni. Pár hónappal később, 2017 februárjában Vándor Attila vezetésével az ötletből digitális útmutató született, elsősorban azon hirdetőket megcélozva, akik még nem használtak programmaticot például azért, mert már az alapokkal kapcsolatban is voltak kérdéseik. Az edukációs kiadvány tehát hiánypótló jelleggel került a piaci szereplők elé, akik ebben olvashattak először a legfontosabb definíciókról, a hazai programmatic piac szereplőiről és a főbb targetálási lehetőségekről.
A programmatic piac azonban az elmúlt években gyorsan és sokat változott, a helyzetre reagálva pedig a munkacsoport is aktualizálta kiadványát. Így készült el több hónapos munkájuk eredményeként a Programmatic Kisokos 2023, amelyben egyrészt már egy kibővült fogalomtárat találtok, másrészt például az alábbi kérdésekre is választ kaptok:
A megújult 2023-as Programmatic Kisokos minden piaci szereplő számára szabadon elérhető az IAB Hungary Dokumentumtárában.
(Hír forrása: IAB Hungary)