Brand 2024-12-02 17:32:13

Különleges akcióval készül a Magyar Posta

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Magyar Posta különleges támogatási formában csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet idei Adventi Adománygyűjtéséhez: december 1. és 15. között minden MPL csomagautomatán keresztül kézbesített csomag feladási díjából 10 forinttal támogatja a karitatív szervezet rászoruló családokat segítő egész éves munkáját.

„A társadalmi összefogás és a rászorulók támogatása küldetésünk szerves része. A Magyar Posta stratégiai partnerként már több mint egy évtizede áll az Ökumenikus Segélyszervezet mellett, és büszkék vagyunk arra, hogy eddig összesen közel 100 millió forint adományt gyűjtöttünk össze számukra” – mondta dr. Mikecz Péter, a Magyar Posta marketingkommunikációs főigazgatója.

A stratégiai partnerség keretében a Magyar Posta évről-évre részt vesz a Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! segélyakciójában is, amelyben térítésmentesen kiszállítja a rászoruló gyerekek tanszercsomagjait. A vállalat emellett országszerte mintegy 1000 postán helyezett ki adománygyűjtő perselyeket, ahol évente átlagosan 10-14 millió forint gyűlik össze a nehéz helyzetben élő családok támogatására.

Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: „A advent-karácsonyi időszakban különösen fontos az összefogás ereje, hogy aztán az év 365 napján ételt adhassunk az éhezőknek, otthont az otthontalanoknak és esélyt teremthessünk az esélyteleneknek. A Magyar Posta kezdeményezése ismét példaértékű módon mutatja meg, hogyan lehet az ügyfeleket és a munkavállalókat egyaránt bevonni a társadalmi szolidaritás erősítésébe, melyért ezúton is köszönetet mondunk!”

Az adományozók a postákon kihelyezett perselyekben, a 1353-as adományvonalon, illetve a www.segelyszervezet.hu weboldalon keresztül is támogathatják az Ökumenikus Segélyszervezet egész éves munkáját.

Továbbiak
A Marketing Summit főtámogatója, a Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója, Bánhegyi Zsófia az eseményt felvezető interjúsorozatban az mmonline.hu-val beszélgetett.
Brand | 2022. augusztus 05.
A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját, a Top Employers Hungary-t. Az MMSZ több tagja is előkelő helyen végzett.
Brand | 2024. január 23.