Brand 2023-02-24 12:24:24

Kórháznak adományozott a K&H

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a K&H minden évben meghirdeti K&H gyógyvarázs pályázatát, amelyen a tavalyi évben is 20 millió forint értékben kapott innovatív orvosi eszközöket 20 gyermekegészségügyi intézmény. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház is beadta pályázatát, és a K&H munkatársainak karácsonyi felajánlása jóvoltából most 2,3 millió forint értékben kapnak a gyermekek ellátását segítő eszközöket. „A K&H dolgozói rendszeresen fordítják a pénzintézet által biztosított karácsonyi vacsorájuk értékét jótékony célra, ami most kiegészült a munkatársaink által szervezett karácsonyi vásár bevételével. A gyermekegészségügyet tehát nemcsak vállalati szinten támogatjuk, hanem kollégáink is szívükön viselik a kis betegek sorsát, gyors gyógyulását” –  mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs vezetője, majd hozzátette: „Ezzel közel 11 millió forintra nőtt az a támogatás, amely a dolgozók karácsonyi felajánlásaiból jött eddig össze a gyermekegészségügyi intézmények számára.”

A hatékony gyógyításhoz az innovatív vizsgálati eszközök mellett épp ilyen fontos, hogy a gyermekek lelki egészségére, komfortos környezetére is figyeljünk, ha már nélkülözniük kell otthonuk kényelmét és megnyugtató közegét. A Vaszary Kolos Kórház Gyermeksürgősségi részlege most 4 ággyal és 8 matraccal és matracvédővel gazdagodott, valamint egy úgynevezett germicid fertőtlenítő lámpa segítségével eredményesen tudják kiírtani a kórokozókat.

„A kórházakban alapvető fontosságú a magas fokú sterilitás, rendszeresen szükséges gondoskodni a fertőtlenítésről, kiemelten a távozó betegek után. A germicidlámpával gyorsan, hatékonyan és energiatakarékosan tudjuk fertőtleníteni a légteret és az eszközöket is, így védve a hozzánk érkező kis betegeket az esetleges újabb fertőzéstől. A beteg gyermekek gyógyulásához nélkülözhetetlen a lelki, mentális egészség megóvása is, ehhez hozzátartozik a biztonságos környezet és kényelem biztosítása. A pályázatban elnyert négy korszerű gyermekkórtermi ágy nagy segítséget nyújtanak abban, hogy a hozzánk érkező beteg gyermekek ezáltal is hamarabb tudjanak alkalmazkodni a számukra megváltozott körülményekhez” – mondta el Dr. Nyisztor Mónika, a Vaszary Kolos Kórház Gyermekambulancia és Gyermeksürgősségi osztályvezető főorvosa.

A K&H gyógyvarázs program az elmúlt 20 évben összesen közel 852 millió forint értékben, 537 alkalommal támogatta a magyar gyermekegészségügyet innovatív eszközökkel. Komárom-Esztergom vármegyében eddig 15 alkalommal, 14 millió forint értékben kaptak modern, a gyermekek hatékony gyógyítását segítő berendezéseket az intézmények.

 
 

 

 

Továbbiak
A Decathlonnál idén 9. alkalommal került megrendezésre a ‘Ready to play? Decathlon - 12 órás futás’ névre keresztelt belsős esemény, melynek célja, hogy egészséges életmódra és a mozgás szeretetére buzdítsák munkavállalóikat.
Brand | 2024. május 23.
Az Effie-re bármilyen típusú és nagyságrendű, eredményes marketing aktivitásokkal lehet nevezni, amit jól megírt pályamű formájában érdemes benyújtani – akár több kategóriába is - a kiírásban megadott szempontok alapján.
Brand | 2024. május 14.