A pénzügyi tudatosság minél fiatalabb korban történő kialakítása az egyik legjobb befektetés a jövőbe. Legyen szó kisebb vagy nagyobb gyermekről, már havi néhány ezer forint megtakarítása is komoly eredményt hozhat hosszabb távon. Erre hívja fel a figyelmet a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a K&H Vigyázz, kész, pénz! című diákoknak megrendezett pénzügyi vetélkedője is, amely az idén jubileumi, tizenötödik évadához érkezett.
Kicsi a bors, de nagyot kamatozik
Ha egy diák például minden hónapban félretesz 2 ezer forintot, és a szülők még 5 százalékos éves kamatot is biztosítanak, négy év alatt a megtakarítása meghaladja a 106 ezer forintot. De ha valaki nagyobb tételben gondolkodik, és havonta 10 ezer forintot tesz félre, négy év után több mint 531 ezer forinttal lesz gazdagabb. „Egy kis tudatossággal a kamatos kamat csodáját kihasználva hihetetlen ütemben nőhet a megtakarítás, hiszen a megtakarítás nemcsak a félretett pénz, hanem a korábbi kamatok után is növekszik” – hangsúlyozta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, hozzátéve: „a fiatalokat arra kell ösztönözni, hogy apró lépésekkel haladjanak a nagy céljaik felé. Havi pár ezer forint már elég ahhoz, hogy a jövőjük biztosabb legyen.”
Kezdjük kicsiben, tanuljunk nagyban
„A gyermekek szociális tanulása kulcsfontosságú: amit a szüleiktől, tanáraiktól látnak, az alakítja a pénzügyi szokásaikat” – fűzte hozzá Hergár Eszter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelete alá tartozó Pénzmúzeum vezetője. Hozzátette: „a szülőknek és részben az óvodapedagógusoknak, tanítóknak igen nagy szerepe van már óvodás és kisiskolás korban is a későbbi pénzügyi tudatosság játékos megalapozásában, a pénzügyi személyiség fejlesztésében. 8-9 éves kortól pedig már akár tantervszerűen is beépíthető a diákok ismeretanyagába az alapvető pénzügyi ismeretekkel való foglalkozás.”
5 spórolási tipp a szülőknek
A szülők kulcsszerepet játszanak a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlesztésében. Az alábbi egyszerű lépések segítenek a gyermekeknek megtanulni, hogyan bánjanak jól a pénzzel: