Brand 2024-05-29 16:41:09

Ismét Megbízható Munkaadó lett a METRO

Megbízható Munkaadó címmel azokat a vállalatokat emeli ki a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, akik példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- es életkörülményeiről. Újdonság az elismerésben, hogy már nem két, hanem három évre szól, ezzel is elősegítve, hogy egy-egy jó elképzelés, intézkedés hosszabb távon még inkább beépüljön People and Culture terület hétköznapi gyakorlatába.

A 2017-ben életre hívott kezdeményezés alapvető célja, hogy felhívja a cégek figyelmét a munkavállaló-barát környezet fontosságára, és a munkahelyi feltételek folyamatos javítására ösztönözze a vállalatokat. Az e területen befektetett erőfeszítések azonban közismerten jól kamatoznak, hiszen vonzóvá teszik a vállalatokat a potenciális munkavállalók számára, erősítve az employer brandinget.

A cím viselésére feljogosító kitüntető oklevelet Sávos András, a DUIHK elnöke, Robert Zessner, a budapesti Német Nagykövetség gazdasági attaséja és Dr. Vörös Ágnes, a BASF HR vezetője, a zsűri elnöke adták át Ádám Attila METRO HR Business Partnering osztályvezetőnek. 

A Megbízható Munkavállaló cím elnyeréséhez egy komplex kritériumrendszernek kell megfelelnie a pályázó vállalatoknak, mely érinti a javadalmazást, a szociális dimenziókat, az egészséges és biztonságos munkakörnyezetet, a képzést, a munkatársak fejlődési lehetőségeit, a belső kommunikációt, valamint a toborzás és onboarding gyakorlatát. 

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a METRO Nagykereskedelem különösen büszke a belső tehetséggondozó, képességfejlesztő, és értékelő-visszajelző rendszereire, a coaching szemléletű vezetőképzésre, valamint a munkavállalói elégedettségmérés eredményeinek beépítésére a vállalat folyamataiba. 

„Az elmúlt években nagy energiákat fordítottunk a People and Culture terület fejlesztésére annak érdekében, hogy ne egyszerűen vonzóak legyünk a munkaerőpiacon, hanem elkötelezett, tehetséges szakembereket és vezetőket neveljünk ki a METRO sikerei gyarapítására és jó hírneve öregbítésére. A munkavállalók felé e fejlesztések üzenete, hogy ha Te jól vagy, a METRO is jól van; a folyamatos visszacsatolások pedig segítenek bennünket, hogy a METRO olyan hely legyen, amit a kollégák így jellemezhetnek: JÓ ITT DOLGOZNI” – foglalta össze a Megbízható Munkaadó cím mögötti vállalati filozófiát Kaszás Helga People and Culture igazgató.     

Továbbiak
Mexikói ételekből az országos átlag ötszöröse fogy Debrecenben, míg Szeged lett az indiai ételek fővárosa, itt ugyanis az átlag nyolcszorosát rendelik – derült ki a foodora saját adataiból.
Brand | 2024. december 12.
Hat százalékponttal csökkent azon cégvezetők aránya, akik szerint a következő egy éves periódusban növekvő közterhekkel kell számolni a kkv szektorban a K&H kkv bizalmi index felmérés 2025 első negyedéves adatai alapján.
Brand | 2025. június 26.