Brand 2024-01-25 14:11:54

Ezek voltak az Ötöslottó halmozódásának legszerencsésebb számai

Taroltak a harmincasok a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Szerencsejáték Zrt. számsorsjátékain az Ötös- és a Hatoslottón múlthéten. Míg utóbbi játékon a hat nyerőszámból három, addig az Ötöslottón az öt nyerőszámból négy is a harmincas számkörből került ki. Ritka együttállás, hogy mindkét sorsoláson két szám is nyertesként került kihúzásra, hiszen a 32-es és a 34-es is százezreket és milliókat érhetett a játékosoknak.

Az Ötöslottón már fél éve tart a halmozódás, legutóbb 2023. júliusban született telitalálatos. A halmozódás 25 hete alatt az öt nyerőszám között már 9 szám került be háromszor, így a 2, 4, 17, 32, 56, 74, 75, 77 és 89 is a szerencsések között szerepelt, de a halmozódás legszerencsésebb száma a 3-as, amely már négyszer is nyerőszámként került kisorsolásra. Ugyanebben az időszakban azonban több olyan szám is volt, amely még egyszer sem került kihúzásra, ilyen például a 11-es, a 21-es, a 31-es, az 57-es, az 58-as vagy éppen az 59-es.

A halmozódás ideje alatt már 809 nyertes volt csupán egy nyerőszámra a telitalálatostól, és 626-an válthatták milliókra négytalálatosukat, köztük pedig 31 olyan szerencsés született, aki négymillió forintot is meghaladó összegnek örülhetett. A Hatoslottón már 10 hete halmozódik a fődíj, ahol 437 szerencsés válthatta százezrekre öttalálatos szelvényét, és ahol vasárnap már 1,46 milliárd forintért lehet ikszelni.

Továbbiak
70 új gólyafészek telepítése, 80 meglévő fészek újjáépítése, 250 villanyoszlop madárbaráttá alakítása, 8,5 km-es madárvédelmi beruházás Győr környékén – így teszi biztonságosabbá a madarak fészkelését az E.ON Hungária Csoport.
Brand | 2026. február 25.
Mától új vezérigazgató irányítja a Vodafone-t és az is kiderült, hogy a vállalat jövőre ONE néven folytatja tevékenységét.
Brand | 2023. szeptember 01.