Brand 2024-02-26 13:54:55

Díjazták a K&H-t a “Mastercard – Év bankja” versenyen

Kiemelkedően szerepelt a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a K&H a „Mastercard – Év bankja” versenyen, a pénzintézet ugyanis több kategóriában is díjat kapott. “Az év pénzküldési megoldására” kiírt vetélkedésben az első helyet szerezte meg a K&H, “Az év üzleti szegmensnek szóló programja”, valamint “Az év akvizíciós marketingkampánya” elnevezésű kategóriában pedig a második, illetve harmadik helyezést érte el.

A kártyatársaság 18 éve rendezi meg minden évben a bankok vetélkedőjét, amelyben a magyar pénzügyi- és bankszektor szereplői ezúttal hét kategóriában versenyeztek a legjobb szolgáltatásoknak, termékeknek, megoldásoknak vagy épp kampányoknak, programoknak járó díjakért. A verseny szervezői évről-évre figyelembe veszik a folyamatos változást és fejlődést. A szakmai zsűrik visszajelzései alapján a bankok idén is olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak ezekre a kihívásokra, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket, sok kategória esetében nagyon nehéz döntésre kényszerítve őket.

“Ezek az elismerések fontosak a számunkra, mert megerősítenek minket abban, hogy jó úton járunk. Kiemelt célunk, hogy a rohamtempóban változó bankolási igényekre a lehető leggyorsabb, legmegfelelőbb választ adjuk, amelyek segítségével a lakossági és vállalati ügyfelek is sokkal kényelmesebben intézhetik a banki ügyeiket” – kommentálta a februárban megrendezett díjátadón kapott elismeréseket Molnár Gergő, a K&H lakossági marketing vezetője.

A K&H éppen ezért kiemelten kezeli a digitális banki szolgáltatások, ezen belül például a mobilbank fejlesztését. Ennek eredményeként a K&H-nak ma már több mint 700 ezer digitálisan aktív ügyfele van. 2020 óta duplájára nőtt a mobilbankot aktívan használók száma, jelenleg a számuk már meghaladta a 600 ezret. Az új lakossági számlanyitások többségének, több mint 60 százalékának az online tér ad helyet.

A jövőben is a digitális megoldásokon lesz a hangsúly: az egyik fontos cél, hogy hosszabb távon a mobilbankban minél több nem banki szolgáltatás is elérhető legyen.

Továbbiak
Az E.ON három új BYD Dolphin típusú elektromos autót szerzett be, és üzemeltet majd a szolnoki önkormányzat igényeit figyelembe véve.
Brand | 2024. május 17.
Harmadszor lett Top Employer díjas a JYSK Magyarországon és idén először elnyerte a Top Employer Europe minősítést is. A díjat a Top Employers Institute ítéli oda.
Brand | 2025. február 17.