A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásának jelentkezői idén sem könnyítették meg a szakmai zsűri feladatát, ugyanis a versenyre leleményesebbnél leleményesebb ötletekkel jelentkeztek. A döntőbe egy pécsi, egy tótkomlósi és hat budapesti csapat jutott, ők mérhetik össze elképzeléseiket az utolsó fordulóban. A jövő oktatását megreformálók a mesterségesintelligencia-alapú digitális karakterek oktatásban való felhasználására, valamint a könyvolvasás népszerűsítésére helyezik a hangsúlyt. A fenntarthatóságért küzdő csapatok a káros vegyületeket tartalmazó blokkok kiváltására, valamint a hungarocell újszerű felhasználására szolgáló megoldásokat dolgoznak ki. A közösségfejlesztés témaköre iránt fogékonyak pedig az idősebbek megsegítését és a diákok lakhatását összehangoló, illetve a látássérültek digitális felzárkóztatását, és a menstruációval kapcsolatos edukációt, valamint a közös, játékos országjárást támogató ötletet valósítanának meg.
A dobogó előszobájában: a legjobb nyolc ötlet
Ötven közül választották ki azt a nyolc diákcsapatot, aki 2024. május 31-én a döntőben személyesen bemutathatja ötletét. Az utolsó fordulóban az alábbi csapatok következő ötletei győzték meg legjobban a zsűrit:
Egy hónap az utolsó megmérettetésig
A versenyzők újabb oktatóvideók formájában kapnak további segítséget, amellyel finomíthatnak formálódó elképzelésükön. A diákok fejlődését egy prezentációs tréning, valamint csapatonként 2-2 mentor támogatja*, akik visszajelzéseikkel és észrevételeikkel segítik a döntőre való felkészülést. A legjobb nyolc csapat diákjai az online kurzusok mellett, április 27-én személyesen a többi csapat versenyzőivel, és saját mentoraikkal is találkozhatnak, ahol nemcsak a továbbjutást ünnepelhetik meg, hanem a Momentán Társulat kommunikációs és prezentációs tréningjén vehetnek részt. A versenyzőknek még hat hét áll rendelkezésére, hogy – szakértői útmutatásokkal gazdagodva, – ötleteiket prototípusok formájában valósítsák meg, elképzelésüket kreatív, meggyőző formába csomagolják.
A május 31-i döntőben a zsűri a kreativitás, a kritikus gondolkodás, a megvalósíthatóság és a prototípus működése, a prezentáció, valamint a csapatszellem alapján pontozza a bemutatókat. A tanulók a kutatómunka alaposságával és a kivitelezés módjával további pontokat szerezhetnek. A dobogós csapatok a Samsung webáruházából 6 millió forint összértékű készülékkel bővíthetik egyéni és oktatási intézményeik eszközparkját. Az első helyezett csapat nyertesei 1 200 000, iskolájuk 1 000 000, tanáruk pedig 500 000 forint értékben választhatnak a készülékek közül. A második csapat diákjai 900 000, oktatási intézményük 700 000, míg tanáruk 300 000 forint értékben válogathatnak az eszközökből. A harmadik csapat tagjai 700 000, iskolájuk 500 000, míg tanáruk 200 000 forint értékű készülékkel gyarapíthatja egyéni és oktatási intézménye digitális tárházát.
Bővebb információ és a pályázat részletes leírása és jelentkezés a www.edisonkids.org és a https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ weboldalon érhető el.