Brand 2023-03-20 12:49:45

Auchan: Még két hétig tart az adományozás

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, az Auchan Magyarország a márciusi hónapot ismét jótékonyságra szánja, ami az előző évekhez hasonlóan idén is a Bizalomkártya Programon keresztül valósul meg. 2020-ban 7,1, 2021-ben 53,9, 2022-ben pedig 14,1 millió Bizalompont gyűlt össze a vásárlók és a munkatársak jóvoltából.

Mindhárom kedvezményezett karitatív szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy a megnövekedett mindennapi költségek miatt nagy szükségük van támogatásra, hogy legalább az előző évekhez hasonlóan tudják folytatni munkájukat a rászoruló családok, a fogyatékkal élők és a daganatos gyermekek ellátásában. A Szimbiózis Alapítványon keresztül a fogyatékkal élő felnőttek étkeztetését lehet segíteni a felajánlott Bizalompontokkal. A Magyar Vöröskereszt a befolyt összegből a Gyermekszáj programjában biztosítani tudja, hogy a rászoruló többgyermekes családok továbbra is heti két alkalommal legalább tejet és kenyeret kapjanak. Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnál pedig két gyermektábor finanszírozásához járul majd hozzá az adomány.

Továbbiak
Egy shaker, megannyi cél néven indított nemzetközi imázskampányt a BioTechUSA, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy termékei sokoldalúak, használatuk támogatást nyújt a kiegyensúlyozott életmód elősegítésében.
Brand | 2023. október 05.
A Nick’s a KRQ ügynökséget kérte fel hazai reklámkampányai szervezésére.
Brand | 2024. február 13.