Brand 2025-06-02 19:03:30

AI képzési programot indít a Microsoft

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Microsoft Magyarország örömmel jelenti be online AI Skilling tanfolyamait, amelyek közül az egyik kifejezetten kis- és középvállalkozások számára lesz elérhető június 19-én, míg a másik a nagyközönség számára június 20-án.

Az AI Skilling program célja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ismeretek bővítése, valamint az AI-megoldások hatékony alkalmazásának elősegítése a társadalom különböző területein.

A tanfolyamok az AI-technológiákat övező misztikum eloszlatását és az általános digitális műveltség fejlesztését szolgálják.

Ha felkeltette érdeklődését, tekintse meg a további részleteket, és regisztráljon a június 19-i tanfolyamra itt, a június 20-án megrendezésre kerülőre pedig ezen a linken.

Az AI képzési program a Nemzetgazdasági Minisztérium együttműködésével készült.

Továbbiak
A MediaMarkt szakértői összeszedtek öt trendet, ami jelenleg és a közeljövőben is meghatározza az otthonunkkal kapcsolatos technológiai fejlesztéseket.
Brand | 2023. március 27.
Az Auchan Alapítvány támogatásából 24 hazai település általános iskolájában zajlik egy időben a GYERE® – Gyermekek Egészsége Program, ami a helyes táplálkozás alapelveit adja át az általános iskolásoknak.
Brand | 2023. február 08.