Brand 2025-04-25 16:32:07

A további növekedést támogatja az AutoWallis tavalyi nyeresége

Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2024. évi éves jelentését, amely már tartalmazza az AutoWallis negyedik, már az uniós sztenderdeknek – European Sustainability Reporting Standards (ESRS) – megfelelő Fenntarthatósági jelentését is. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a tavalyi évet 398 milliárd forintos konszolidált árbevétel mellett 20,2 milliárd forintos EBITDA eredménnyel zárta.

A részvényesek döntöttek a 2024. évi eredmény és az évben keletkezett osztalékalap (22,7 milliárd Ft) felhasználásáról is: elfogadták az Igazgatóság javaslatát, amely alapján a régió 16 országában 27 márkát képviselő AutoWallis növekedési stratégiájának támogatása érdekében a 2024-es nyereség osztalékfizetés helyett az eredménytartalékba kerül. A részvényesek emellett felhatalmazást adtak az Igazgatóságnak arra, hogy – a korábbi, most lejáró felhatalmazással egyező módon – öt éven belül az alaptőke nagyságát legfeljebb 10 milliárd forintra emelje, ha ezt szükségesnek ítéli például a növekedéshez, nagyobb méretű akvizíciókhoz. A közgyűlés megújította az Igazgatóság korábbi felhatalmazását is, hogy az alaptőke maximum 25 százalékának megfelelő mennyiségű sajátrészvényt vásároljon. Az AutoWallis tavaly tavasszal publikálta frissített stratégiáját, amelyben duplázódó árbevételt és nyereséget, továbbá nemzetközi növekedési sztorit tervez 2028-ig. A lépésre azután került sor, hogy a vállalat több pénzügyi mutató esetében már 2023-ban meghaladta a korábban 2025-re kitűzött céljait.

Továbbiak
Egy idei kutatás eredményei azt mutatják, hogy a hazai banki ügyfelek szerint a klímaváltozás valódi probléma és ez ellen kell leginkább tenni napjainkban. A többség pedig a bankjától is komoly támogatást vár ennek érdekében.
Brand | 2022. augusztus 01.
Az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Lufthansa Systems Hungária légiközlekedési informatikai vállalat meghívásos, többfordulós, vállalati kommunikációs és employer branding feladatokra kiírt tenderét.
Brand | 2024. június 11.