Brand 2022-06-08 14:08:15

A Telekom informatikai előadássorozatot indított

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Magyar Telekom Csoport által indított rendezvény-sorozat célja, hogy meghatározott fókuszterületek mentén indítsanak párbeszédet a szakma jelen kihívásairól, trendjeiről és biztosítsanak platformot az eszmecserére a szakemberek között.

„Eseményeinket kettős céllal rendezzük: egyrészt, szeretnénk rámutatni és láttatni, hogy milyen sok rétege, ága van a sokszor csak IT-ként emlegetett foglalkozásnak, és jobban megmutatni, közelebb hozni azok számára, akik érdeklődnek, hogy miről is szólnak ezek a szakmák a gyakorlatban. Másrészt, programunkkal az aktív szakértőket is szeretnénk megszólítani, platformot biztosítva a közösségépítésre, kapcsolódásra” – nyilatkozta Bóka László, Platform and Core Services Tribe Lead.

A kötetlen, laza hangvételű, inspiráló előadásokat és beszélgetéseket kínáló rendezvénysorozat első állomásán a Kubernetes nyílt forráskódú platform megoldásaival ismerkedhettek a résztvevők Szelestey Péter, a Telekom Cloudification Product Owner-ének vezetésével. A programot közel 500 szakértő követte figyelemmel a helyszínen és az online térben, mely az alábbi linken visszanézhető: 

Az esemény-sorozat további állomásai is hasonlóan izgalmas szakmai témákban kerülnek megrendezésre.

Június 16-án 18 órától a HubHub-ban személyesen, illetve online is van lehetőség csatlakozni az eseményhez, melynek központi témája a kiberbiztonság lesz. A neves szakértők (Csordás Szilárd, Kapui Nikolett, Krizsán Csaba, Dr. Szvetelszky Zsuzsanna, Keleti Arthur, Marosi-Bauer Attila, Balogh Turul) a kibervédelem és az incidenskezelés titkaiba avatják be az érdeklődőket. 

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között, regisztrálni ITT van lehetőség.

Továbbiak
Hosszan tanuljuk, de kevesen értjük a matematikát, pedig alapvető fontosságú a vezetői döntések előkészítésében a fenntarthatósághoz vezető úton – állítja Farkas-Kis Máté, a Corvinus egyetem kutatója.
Brand | 2023. december 08.
A JYSK üzletlánc a tavaly átadott ecseri elosztó központjáról szolgálja ki a magyar, horvát, szlovák és szlovén üzletek mellett már a négy ország online rendeléseit is.
Brand | 2023. május 09.