2023. augusztus 1-től az összes szolgáltató SZÉP-kártyájával lehet fizetni a SPAR Magyarország Kft. üzleteiben, sőt, a vásárlások értékének akár kétszerese is visszanyerhető.
Az UniCredit Alapítvány és a Junior Achievement Europe az együttműködés keretében elindította “Re-power your future” programját, amely a korai iskolaelhagyást hivatott megelőzni.
A Szerencsejáték Zrt. bejelentette, hogy szeptembertől az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjáték ára és a Joker alapdíja egységesen 50 forinttal emelkedik.
Teljesen új köntösbe öltöztette a Hungária örök klasszikusát T. Danny: a Csókkirály újragondolt verziója a Yettel Stage keretében jött létre, amely idén az újrahasznosítás jelentőségére hívja fel a figyelmet.
A Marketing Summitot felvezető interjúsorozat következő részében a Porsche Hungária kommunikációs igazgatója, Bujáki Zsolt beszélgetett az mmonline.hu-val.
Telekom 5G Hajót bocsájtott vízre Tiszafüreden a Magyar Telekom. A Hajóról díjmentesen rendelhettek frissítőt a Tiszafüredi-öbölben kirándulók egy webapplikáción keresztül.