A Szerencsejáték Zrt. idén április 11-én is egy exkluzív, ingyenesen látogatható programmal készült a magyar líra legfontosabb ünnepére azzal a céllal, hogy ismertebbé tegye a hazai fiatal szerzőket és alkotásaikat.
A Libri a magyar költészet napja alkalmából jelentős klasszikus költőink budapesti szobrainál, valamint a szerzők nevét viselő fővárosi közterületeken kortárs magyar lírikusaink egy-egy kötetét helyezi el.
Április 10-én egy több, mint 50 hektáros területen elterülő napelempark kialakítására vonatkozó szerződést írtak alá a BMW Manufacturing Hungary Kft. és az E.ON Hungária Csoport képviselői.
Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén.
Az Apple, a Google Pay, a Mastercard és a K&H rendszerét hangolták össze a K&H IT szakemberei ahhoz, hogy megvalósuljon az első elektronikus plasztikkártya, amivel a mágnescsíkos SZÉP kártya mellett létrejött a digitális változat.
Határolóvezeték nélkül, műholdak segítségével is működhetnek és új szegélynyíró funkcióval rendelkeznek a Husqvarna legújabb 310E NERA és 410XE NERA modelljei.
Kortárs versek csendülnek fel a szerzőik előadásában a 4-es és a 6-os villamoson a költészet napja alkalmából. A Vates és a BKK együttműködésében Kemény Zsófi, Simon Márton és Szendrői Csaba költeményeit hallhatják az utasok.