A MOL adózás előtti eredménye 2024 harmadik negyedévében 503 millió dollárt ért el, 24%-kal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor jó úton halad afelé, hogy megfeleljen az éves iránymutatásnak.
Budapesten, Belgrádban és Szófiában egyidőben mutatták be, hogyan alakulnak majd át a jövő Yettel üzletei. Az új koncepció nemcsak az üzletben eltöltött időt, hanem bizonyos esetekben az odavezető utat is újraértelmezi.
Az MBH Bank és az Ipoly Erdő Zrt. idén áprilisban kötött együttműködésének keretében a bank a károsodott erdőállományok helyreállítására irányuló természetvédelmi törekvéseiben támogatja a vállalatot.
A Tescónál már most kapható minden szükséges hozzávaló, legyen szó az ünnepi fogásokról, a dekorációról, az alkalomhoz illő öltözékről vagy a karácsonyfa alá kerülő meglepetésekről.
Megjelent magyarul Dirk Rossmann, a Rossmann drogérialánc alapítójának önéletrajzi könyve, mely már elérhető a Rossmann összes üzletében, az Online Drogériában, valamint a Libri, Líra és Bookline kínálatában is.